Hozzád szólok szerelem

Láttalak sétálni nyári estén, megannyi csillag fényében.
Tündöklő árnyékod oly hatalmas volt. Félelmetes. Távoli. Ijesztő.
Nem kerestelek. Nem vágyódtam rád.
Ha vágyódtam sem igazán... Felszínes vágyálom az.
Sőt mi több....
Lemondtam rólad régen. Olvastalak könyvekben, láttalak film vásznon. Elképzeltelek. Álmodtam rólad. Csodáltalak.

Aztán menekültem tőled. Futottam előled, mint sebzett őz, puska dörrenése hallatán.

Volt, hogy az idő felszaggatta néhány sebem, régen szerzett sérülésem..
hiszen...
Érzelmektől kopott farmered én is koptattam már. Sok elnyűtt, gondolt szerelmem rozsdafoltott hagyott finom tapintásu' textiliádon. Akár a lelkemen.
Mily keserves.

Mára ez megváltozott. Kitöröltem minden kínzó emléket. Rád találtam, vagy te én rám.
Érezlek. Átéllek. Teljes valódban teljesültél ki bennem...
És már mesteredként, feltárt titkokkal, precízen formálom, alakítom minden porcikád.
Ahogyan szobrász csu'sztatja végig u'jját az agyagtömbön, mérhetetlen hatalmu' csodát alkotva.