Valahol távol   
Fekete, sötét lakkcipők hagynak apró méretű nyomokat az arany-vörös színekben kacagó avaron.

   Halk zizzenései ijesztenek meg egy-egy néhol feltűnő nyuszifület.

   Összerezzenve illantak el a remegő bokrok biztonságából, eltűnve az erdő titkaiban.
Béke honol.

        Friss tónak víztűkre lágyan játssza vissza a mélyben rejlő homok csillogását.

 A lehullt tobozok tömör egyvelege pihenő sündisznó család képére emlékezteti az embert.

        Sólyom szárnyai nemesen suhognak a magasban, azt a fajta szabadságot sugározva, melyet földhöz ragadt lelkek, csupán könyvekben olvashatnak.
             
      Istenem, de szerettem a nagymamám frissen sült farsangi fánkját!

     Ahogy a fehér porcukor varázslattal lepte be tetejét, szívem vásznán a téli,csündes esték, fénnyben pompázó hóesés játszódott u'jra meg u'jra.
     Őszülő haját kontyba tűzve rejtette kendőcskéje alá és néhol a rakoncátlanabbja ki-ki kukucskált alóla.

      Most is hallom még.
      Szelíd hangon, mindent bánatot feledtető mosoly mögött mondogatta, hogy azért beszél hangosan, hogy ő is hallja; majd halk nevetésbe kezdtünk.

      Mily távoli emlékek. És mégis...
      A jelent töltik meg csodával.