Merengés

Dermedt volt a levegő a visszamardt tél lábnyomaitól. A fákat fehér hótakaró borította, csupán néhol villantották meg a bátrabb fenyők zöld ágaikat, akár az u'tszélén páváskodó, kenyerüket kereső csöppet sem elegáns alig hölgyeknek nevezhető női alakok villantják ki lábukat az elhasznált, flitteres, megkopott, rövidke szoknyájuk alól.
Az emberek állig begombolkodva siettek egy-egy meleg lokálba forró puncsot szűrcsölni. 
A főtér trapistáin, kockárólkockára haladva, gondokkal nyomasztott, mégis felhőtlen, önfeledt léptekkel, egy hóbuckába fu'rta finom bakancsa orrát, melyet oly precízitással porlasztott szét, miközben kiváncsi szemek kísérték mozdulatait és a millió irányba suhanó hóperceket, amely pontosságról a mai kor embere azt állítaná, hogy egy műalkotás van kibontakozóban. Arcára fagyott mosollyal hagyta el a bűntett színhelyét és elégedettsége a messziről jövőket is megragadta. Irigykedve bámultak egy laza álarcra. Kék doszárját lapozta fel a szembe f'ujó szél. Gondosan szorította mellkasához néhány, fekete kesztyűbe csu'sztatott vékonyka u'jj. A széllel harcolva, hanyag eleganciával viselte, hogy táskája időnként csípőjéhez koccan. Maga előtt látta a porcelánba öntött forró cappuccino, kávéhabos tűkrét és már szájában érezte lágyan olvadozó ízét.

Az otthon felkavart csöndje fogadta.

Mily megnyugtató meleg szobában kortyolva, az ablakon át figyelni a gyorsan zajló, mu'ló életet, terveket szőni, melyek szappanboborékként pukkannak szét a mikrokoszmoszban...mégis remélni, hogy néhány tervezet, héhány mag gyökeret ereszt és egy merészen odaku'szó másikkal karöltve sarjadnak, törnek felfele. Hiszen... a majd' elszáradt bu'za is szárba szökken olykor, ha ápolják.

Fáradt mozzanatot követőn, melyel a porcelánt féltően helyezte egy poháralátét anyai kezeibe ásított és tekintete még az ábrándozás színeit kavarta szíve palettáján.
Álmok születnek semmiből.