A szörnyecske
Mindenkiben lakozik egy szörnyecske.
Időnként meglep minket. A semmiből tör elő, elkap, letipor, szétszed.
Nem mindig tudunk ellene kűzdeni. Nem azért, mert gyöngék vagyunk, nem azért, mert nincs bennünk elég bátorság, hogy harcoljunk, csupán már fáradtak vagyunk ahoz, hogy szembe akarjunk szállni vele. Hagyjuk, hogy eluralkodjon fölöttünk és kézen ragadva minket, lerántson a mélybe, a sötétségbe.
Ugyanakkor a "szörnyecskénkkel" töltött idő, tanulságos is lehet, megérthetünk bizonyos, addig fölfoghatatlan érzéseket, jeleneteket a mu'ltból.
Ha nem harcolunk és hagyjuk, hogy átfusson egész lényünkön, megláthatjuk, amit mondani akar nekünk, amire rá akar vezetni és kitelyesedhetünk.
Nem tart örökké.
Megesik, hogy csupán percekre, de akár órákra, napokra, hetekre is befészkelheti magát elménkbe.  Az idő nagy u'r, "az idő igaz, s elönti, ami nem az".
Meglehet, hogy épp arra van szükségünk, hogy a magunk szörnyecskéével elvonuljunk és letisztázzuk a homályos, ködös dolgainkat és lezárhassuk a multat, vagy annak részeit.
Ez a "teremtmény" lehet akár sárkány, lehet álnok kígyó, lehet egy undok varangy, de akár lehet kedvesen mosolygó, alattomos nyuszi is.
Az enyém egy ilyen. Egy mosolygós, alattomos nyuszi. Aki tudja, hogy mikor kell támadnia, aki tudja, mikor vagyok elég esetlen ahoz, hogy leterítsen.
Olykor kűzdök ellene és nem hagyom, hogy magával rántson, de, ahogyan említettem, időnként elfáradok, belefáradok és nem vagyok elég már a harchoz és elvisz magával.
Ezen időkben mindig tudom, hogy épp erre van szükségem, azért nem tudok kűzdeni.
Meg kell élnem, át kell adnom magam és hagynom kell, hogy fájjon, kicsikét bele kell halnom. De, akár egy Sfinx, szétporladok, majd saját hamvaimból születek u'jjá.
Elmu'lik. És utána talán tisztábban látom a dolgokat, tisztábbak lesznek az érzéseim és pótolhatok mindent. De rá kell jönnöm a módjára. És épp erre szolgál a vele eltöltött idő.
Mindenkinek hagyni kell, hogy a szörnyecske időnként elpusztítsa.
Hogy aztán u'j kapukra találjon, amelyeket kinyithat, és beengedhessen csodásabbnál, csodásabb lelkeket.
Hiszen, ha megadjuk magunknak és másoknak a lehetőséget, hogy benézhessen a kapukon, olyan ragyogásban lehet részünk, amelyet legféltettebb álmainkban dédelgettünk. Bársonnyal bélelt dobozban.
Ez a szörnyecske a hiány. Valaki, valami hiánya, ami mindig bennünk van, de ami legyőzhető. U'jra meg U'jra.