Futam a gondolatokkal
Tollat ragadott. A héten már sokadszorra, hogy egy ide-oda fickándozó, cikesz szerű, fürge valamicsodát próbáljon megnevezni, körbeírni, felvázolni, ami napok, hetek és nem állítható biztosan, de talán hónapok óta berágta magát a bőre alá, vergődve, faltól-falig pattogva, energikusan tölti meg lenyomatokkal teste felületének minden négyzetméter töredékét.

Óvatosan mocorogva indul, aztán oly hevessé építi fel mobilizálódását, a véráramlást meghazudtolva, hogy szinte már minden zsiger ebből születék és ebben válik semmissé.

Füstkarikák gomolyognak, a már reggeli ködös szobában, lágy zene mellett, nikotin szagában kortyol a tejjel megtáncoltatott, langyossá vált kávéjából és folytatná vagina monológját.

Elfogytak gondolatai tán, hgy nem formálódnak szavak ajkán? Vagy tán a cigaretta füst homálya nyomja agya tekervényeit, lebénítva azokat? Nem lehet könnyelmű és mondja szerelemnek. Ugyan bizony nem ér fel szó, ami tökéletesen fejezhetné ki, Ő meg igen kevés hozzá, hogy valósat innovatizáljon.
Finom mozdulattal hagyja el a puha, piros takaróval borított fekete bőr széket, óvatos léptekkel haladva a fény felé, majd hirtelen, határozott mozdulattal nyitja ki a ritkán havazott, bujkáló, csínytalan Napsugaras tájra tekintő ablakot.

Gondolat kapott lángra!

Mégiscsak nevezhetné szerelemnek. Ő is. Fránya szó! Oly kevés. Oly semmitmondó. Ki értelmezhetett egy ennyire intenzív, mindent elsöprő "cikeszt" szerelemnek? Hát értette az egyáltalán, hogy ennél több, ennél felsőbbrendű nem létezik? Ennél alantosabb, mint nem találni egy megfelelő kifejezést, szó formájában, ami festői szépséggel tárná fel mindazt, amit mélyen rejt, nem vétett még a letűnt idők embere.
 Groteszk egy elmebaji állapot.

Elnyomta cigarettáját, a már kitapétázott, hamuval szürkére mázolt, sok évtizedet megélt hamutálba. Egy női alakot rejt a tömör kátrány salak.
Csinos lábak formái domborulnak alóla, s az ember szeme szinte látja, ahogyan vonaglik a fémes tálca alapján, a már u'j értelmet nyert, könnyed hamuban.

Vajon nemesb-e, ha varázslatnak nevezné? Csalóka, alattomos, semmirekellő lehet. Akárcsak a cirkuszi bűvésztrükkök, elnyűtt, leunt, sőt megfejtett titkai.
Csoda?-Csoda! Hát ezt kutatta. Kereste. ez után vágyódott annyira.-Csoda!

Izzadva, vonva-hu'zva, jajjgatva szűlte meg a gumilabda elmélet gyümölcsét.
Tintapaca mosódott el egy szó végén, a toll elgurult, az elrongyolt papírlapokat sötét, apró bogarak ékesítik, melyek katonás rendje adja át a már-már betegségnek gondolt, bőre alatt hullámzó fürgeséget.
A felismerés pillanata!

Lelke nyugodtsága kiült arcára, bőre kisimult, ragyogásba kezdett, s a finoman beszűrődő Napsugaraiban megpördülve ábrándozott a rá váró u'j Világról.