Várakozás
... és most egymagam állok, beázott zokniban, egy fűzfa alatt, a robotként beprogramozott emberek sokszínűségét nézve. Várok.
Eszembe jut valamiféle mondat foszlány.

Anyám említette hajnalban, nagyokat pillantva, a még álmokat kergető halvány kék szemeivel az arcomba bámulva, hogy a fekete csizmát hu'zzam, mert a megolvadt hóból formálódott latyak hamar beivódik a lábbelim belsejébe.

Nem igen figyeltem. A szájának mozgása, ahogyan szavakat képez annyira elragadta elmém, hogy a hangok már nem értek el.

Amint kis kabátomban és platformos, néhol leopárd mintázatot imitáló, bokámra simuló, élént színű cipőmben dermedek, a fáról lecsöpögő harmat épp megcélozza a hajam egy csillogó részletét és könnyed eséssel landol egy aprócska sötét-világos fürtömön.
Arra gondoltam hirtelen, milyen szerencsés, hogy nem épp egy galamb ücsörgött reszketve a fa tetején.

Gyerekkoromban sokszor elképzeltem, hogy a felnőttkor krémes idején, a strassz kövekkel díszített karórámra pillantva, táskámmal a kezemben, rohanok , frissen zuhanyozva, illatos kendőm a szellőtől röptetve, mint egy papírsárkány temeti el arcom. Kihámozom magam a finom szövet fogságából. Ru'zsfolt mosolyog két virágminta között. Már érzem a kávé ízét számban, melyet egy rozoga presszóból öntök magamnak és szívom a szívbarát szivárványos füstjét. Egész a tüdőmig.
Így rohanva egy ostoba madár gondtalanul könnyít magán, pontosan a vállamra fókuszálva. Kellemetlen. Babos zsebkendőmmel megpróbálom az éktelen foltot elrejteni, de a szövetek közé rágta magát és halvány nyoma még díszíti ruhám. Kiszárad.
Mily csodás elgondolás.

Egy régi Dacia hangja zökkent ki merengéseimből, amely mellettem elhaladva iszonyatos füstöt és néhány olajcseppet hagy maga után. Talán a motor hibásodhatott meg.

Visszatérek a jelenbe és elkélpzelem, amint megérkezik várakozásom alanya.
-Kéz'csók.- és szívem kihagy két ütemet.
Nyakába borulok, kezeimmel u'gy fonom körbe nyakát, mint a legszebb nyakék, mely épp arra a nyakra lett teremtve. Békésen és határozottan szorít magához. Mintha egybeolvadnánk és elfogynánk az ölelésben egy életre.
Érzem övének csattját, ahogyan mélyen bevájja magát csípőm hajlatába. Fáj is kicsit.
Hadd fájjon. Ettől nyer bizonyosságot, hogy valós. Itt van. Velem. Nekem. És Boldog vagyok!
Szétpukkan a buborék.

...és most egymagam állok, ázott zokniban, egy fűzfa alatt. Várok. Várom, hogy történjen valami.