10:38

Még a reggel ízét érzi tejjel higitott kávéja, cigretta mámoritó felhőjében. Cikáznak gondolatai.
Szemében minden érzés tükröződik. 
Bőre alatt fut át. Libabőr. Hosszú utra gondol.
Csak menni, rohanni....El innen...
Egy hely. Egy hely, ahol senki nem tudja őt. Hol a keserű emlékek nem érik utol. .. tán, ha mégis ,..nem rágják, nem emésztik fel belülről gyönge testét, mert minden más..minden rendben van már. új erő. új világ. új élet.

Benzinkutak árnyékában, alkoholos dobozok, morfiumos fecskendők, gyógyszeres dobozok, , dohány, üres csipszes zacskók. ... Magány illata.
De ott van Ő is. Ő, akit várnak még, de már sohasem megy vissza. Tudják mindketten. Nem bánja. Nem kérhető számon semmi. Közösen döntöttek az elindulásban, a közös életben. Amiben már nincs másokkal való bájcsevely. Nem bánthatja semmi őket. Ahol csupán egymásnak fontosak ... Hiányoznak. Valakinek, valahol, vagy sokaknak. Külön-külön.

Csomagok.
Bőröndök.
Néhány holmi, kopott farmerek, ingek, kisszoknyák, egy gitártok dalokkal telepakolva, egy eltévedt D-dúr, rollerek, darabjaira szedett asztal, egy kávéfőző néhány üveg pohárral, narancs tányérok, két fogkefe egy meleg takaró, fehér plüss bárány, lopott babzsákok, néhány szendvics, két termosz babkávé, ... mert azt addig mindig együtt....emlékek fénykékekbe csomagolva. Rengeteg sok.. például az a bizonyos kisvárosi éjszaka.-Egy fesztivál.-Az első találkozás.-Az érzés, amikor nem akarnak elbúcsúzni, csak fogni egymás kezét, nézni egymás csillogó szemét.-Szerelmesek.-Hirtelen.-Mélyen.-Az utca lámpák pislogása, amiben akkor hajnalig bolyongtak.-
A legkedvesebbik. Azt mélyen zsebre rakták.

Az autó motorja megáll.
A hétvégi közlekedés kellős közepén. Leálló sáv. Jelzőlámpa világitása.
Még utoljára. Még utoljára a hídról néznek vissza. Hátra hagyva mindent....mint király és királynő.
Az emlékezés. Az pótolja majd.

Mert...
...mert ilyen egyszerű ott hagyni mindent.

Indulna.
 Nem engedi még. Harsányan mondja el, hogy mi rájuk vár, az már csak az övék.
Senki másé.
Egymás titkai.
Csak az övék.
Csak.
És nekivágnak. 

Reggelen

Buta kis álomból ébredő a ma reggel.

Egy test hever mellette az ágyon, agyon nyomva egy megfakult fürdőkabáttól.

Békés.

Csicsergő madaradak hangjai törnek be a mámortól füstölö kisszobába.

Egyszer jó

 lenne szerelemben ébredni. Amolyan testi összetartozásban, összemosdásban. Aztán feketét inni fehérrel. Most lenne jó!

Fölmelegedett testből kinyuló kéz ölelné.
 Rendben lenne. Minden rendben lenne.

A hajnali ködfátyol felszakadozna.
Féléletű emlékek lebegnének nikotinba öltözve. Azt szereti...enyhe férfi parfümmel keveredve.

Elmesélnék az éjszaka álmainak maradékát, foszlányait, ami még szemükben ragadt.
Most kissé más.

Egymagában ül. Ujabban megszokott. Nem rossz. De jobb volna....
Jobb volna. Talán hiányolja...

A fürdőkabátos férfibe zárt szerelem az ágyon fekszik még. Gondtalan, egyenletes szuszogással, pihenésre hangolt levegővételével bizonyitja az álmok valóságát

.

Frissen mosott ruha illta.
Ő meg csak ül. Egy monitorra mered tekintete. Verseket olvas, a lágy chanson zenei aláfestése mellett. Apró-kockás ing lóg meztelen vállárról. Érezni még rajta a férfi illatát, mely emlékezteti az első póló illatárra, amit kölcsön adott....Akkor. ...akkor, amikor arról tartottak csillogó szemmel tervezeteket, hogy, ha majd felnőtté válnak is együtt lesznek. Együtt maradnak. Ugyanabban az örökké valságban. 

Gyerek. Gyerek az nem lesz. Az nagyobb felelősség,mint, amire készen állnak valaha. Ketten egy életen át. Gomolygó porcicák, guruló színesceruzák között

.

Könyvek hevernenek a polc előtt, mert szex közben egyszer leestek. Ott a helyük.

Minden dal, minden hangja róluk szólna, nem lennének nőcskék, nem lennének uracskák. Ugyan minek is?...
Csupán az örökzöld slágerek, a bankkártyákra befolyó pénz, a kávé illata, az imádott cigaretta füst, két korsó egy bár asztalán, őszinte mosolyok, a szerelmük, ők maguk egymásnak, száguldó autó , mi minden kirándulásnál a végtelen érzését adja át. Világegyetemi szabadság. 

Ez lenne jó.
Épp ez.

Gondolatokban veszett el...

U'tvesztők

Megeshet, hogy  elveszettnek érzed magad,.. hogy az u't, amire léptél fáradt, felhorzsolt lábakkal, nem az, amit gyerekként elképzeltél...kis gumi kacsával kezedben, szárnyakat bontva.

Az is megfordulhat a fejedben, hogy tán az utak vesztek el...
Elvesztek?
Valójában az utak meg vannak. Ugyanott. Épp ott, ahol eddig is voltak.
Csupán eltévedtél, mert nem szórtak el apró kavicsokat, mint a régi mesében, a Jancsi és Juliskában, amiket követhetsz.
és...
Néha elindulsz egyiken, amit akkor a megfelelőnek tartassz, mert szép, mert egyenletes, sima, mert könnyűnek tűnik a közlekedés...majd, ahogyan haladsz előfele rajta meglepnek a hepe-hupák, gödrök, felásott felületek, tüskék, bokrok, ledőlt fatörzsek...
Van, hogy néhányukat átkínlódód, kikerülöd.
Mikor meg rájössz, hogy az u't végig olyan már, akkor vagy vissza fordulsz, vagy a következő kereszteződésben menetirányt, célt váltassz.

Vannak utak, melyeken elkísér valaki. Vagy a kezed fogva, vagy nevetve ballagva melletted,... az is megeshet, hogy összetűzésbe, megférhetetlenül feszengve...aztán jön egy pont és elveszik. Vagy tán ott hagyod egy kereszteződésben és egymagad folytatod az utat.
 Megesik, hogy szíved egy darabja is ott ragad az elágazásban hagyott emberke zsebében...
Ám, de fáradt lélekkel, kicsikét meghalva is folytatnod kell az utad és keresned azt, amelyen az akadályok a méreteddel, tapasztalataiddal, erőddel arányos és, amelyeket le tudsz győzni, mert annak az u'tnak a végén, ott van az otthonod. Ott vagy önmagad.
Ez hosszu' és fárasztó...időnként vidám is lehet, nyugodt, Nap sütötte, máskor viharvert, olykor fájdalmas, nehéz. De menned kell. Mindig tovább és tovább. Minden lépéssel előre, a cél fele haladsz, erősebbé és edzettebbé válsz.
A zsákutcákban, mert bizony vannak zsák utcák is, megesik: összetörsz és u'gy érzed nincs már energiád, nincs már kedved sem u'jabb utat keresni és elölről indulni. Viszont.
Csak így találhatod meg ismét gyermek önmagad.

Ha kitartóan végigkűzdöd, szenveded, feltartott fejjel az akadályokat és eljutsz arra az u'tra, amely a sajátod, akkor az az álmokkal, elgondolásokkal, kívánságokkal, őszinte mosolyt birtokló gyermek, aki voltál, büszke lesz rád.


Az u't ott van, csak végig kell menni rajta

Az a bizonyos ötödik Nap

Késő délután, az irodai munka napi rutinját levetkőzve, fanyar izét élvezte citromos fagylaltjának, lélegezte szaporán befele a tavasz illatát. Megannyi színes virág borította a szikkadt talaj barnaságát. Akár egy mese elvarázsolt panorámája tündökölt a sok apró csoda, zölden viruló fákkal körülölelve.

Egy apró szálka furódott combjába, amint keresztbe kulcsolta lábait.
Elmosolyodott. Micsoda abszurdum, hogy épp az életet kortyolva ébreszti föl egy véletlen jelentéktelenség.
Óvatosan nyult finom tapintásu, lágy bőréhez és fehérre lakkozott végű körmeivel vigyázva rántotta ki a nem kívánt vendéget combjából.

Minden problémára van egy megoldás.
Ám ráeszmélt, hogy ugyanakkor minden megoldásra is van egy, akár számos probléma. Elhuzta száját. Fanyarabb e gondolat, mint a citrom izű jeges varázs.
Egy hullámvasut sem csupán fölfele ível és ér véget a magasban, a repülés szenzációjával.
Bizony van, hogy hellyel-közzel lejt a bádog játék.
Olyankor az ember gyomra beleremeg. Tán meg is rémül. ...

Mily hirtelen mulandó minden. Minden , ami boldoggá tesz, ám az is, ami boldogtalanná.
Arra gondolt, hogy a zuhanás sem annyira borzasztó, annyira kiábrándító, megsemmisítő, sőt, néhol kevésbé megrázónak tűnhet, akár még könnyedén elviselhető is, ha valaki a kezünk szorítja és mosolyra görbült szája tündököl, ahogy ránk nézve azt sugallja: "Egy irányba. Az élet világosabbik oldala fele. Együtt. Örökké"
Innen indul és itt fut össze minden szál, minden hullámvasut vége, minden szomoruság és minden őszinte nevetés. Épp itt. Két ember közös, erőteljes, pozitív impulzusokkal telegyömöszölt érzelmeiben.
Vissza tért az évszak életének kibontakozó frissessége.

A távolból érkezik. Minden lépte alatt szalszáznak a piciny, pihe szirmok, kacajjal tarkítva az üres allé csöndjét.
Minden ötödik napon kiteljesedhik és párosan habzsolják a létezés színe-javát.

Játszi könnyedséggel dobta le gondokkal teli bőröndjét, így szaladt, szaladt a Boldogság kitárt, biztonságot adó karjai közé és együtt ültek fel a hullámvasutra, ahogyan minden ötödik napon.
Értelem.

Vasárnapi álomkergetés

Borongós reggel. Kávé illatu' konyhában álltak. Csönd volt és még az ébredés nyugalma volt urrá rajtuk.
Vállára omló haját kémlelte. Csiklandozva omlott kecses vállára. A hideg kellemesen rázza ki, puszta látványától.
Ahogy szemével haladt lefele párducként mozduló testén, elvakítja a csinos dereka , amint a nap első sugarai visszaverődnek rajta.
Combjai formája már-már zavart keltenek benne és bárgyu' lépteivel hátrál a szoba fele, halvány pírrel az arcán.

Oly csodálatosnak látja. Mintha sosem látott volna még ehez hasonlót, pedig hát számos reggelen találkoztak már ugyanott, ugyanu'gy és máskor is szépnek látta.
"Ma valahogyan sokkal csodásabbnak tűnik."

Olyan lehet, mint, amikor a kedvenc cukrászdánkban, szokásunkhoz híven, a kedvenc süteményünket rendeljük, ám, amikor a pincér leteszi elénk, gyermeki örömmel, felnőtt szenvedéllyel méregetjük minden oldalát, mert tökéletes formát véltünk felfedezni benne. Amit eddig még nem, ugyanis elterelte gondolatainkat, hogy minnél előbb nekiessünk és habzsolni kezdhessük...De ma. Ma nem. Ma csodálattal mérjük végig magasságát, hosszát, a színeit, ahogyan egymásba olvadnak, a precíz vonalait.
Kissé megiedünk a gondolattól, ha most elfogyasztjuk, tán sosem találunk másik ennyire tökéletes darabot.

Vagy olyan, mint, amikor elhaladunk egy kirakat előtt u'tban az u'jságoshoz, akárcsak a hét bármely napján és az addig is ott meredő mannequin babát látjuk sokkal tökéletesebbnek, mint addig bármikor és örül a szívűnk, hogy megláttuk benne azt, amit más szürke, a földet bámuló, rohanó marionettek nem.
Tartunk attól, hogy egy napon majd átrendezik a kirakatot és a tökéletes alak, ami látványa teljes nyugalommal tölt el egyszer csak eltűnik. Már nem lehet a mindennapunk része. Nem lehet a miénk.

Amint távolodott a női alaktól és egyre bennebb került a szobába, azon töprengett, hogy miért nem mondott semmit neki? Miért hallgatott? Miért nem érezteti a mesés földi teremtménnyel, hogy mily boldoggá teszi?
Megtorpant. Visszafordult és olyan határozottan vette célba az ablak előtt álló silhouette-t, hogy a Világ elmu'lását is eltaposná.
Gyöngéden ölelte át, mégis oly szorosan, mintha egybe olvadni kászülne vele.

A nő, törékeny kezeit összefonta a férfi nyaka körül, finom mozdulattal simult hozzá, mintha csak az utolsó ölelésbe halnának bele, mégis valami megnyugtató kedvességgel kevert boldogság sugárzott arcán.

Egyetlen mondat. Egy kötetnyi költeménny nem ér fel hozzá.
Ennyi csupán, mit adni tud és, ami leginkább lefesti a benne életre kelt érzéseket:
"A szerelem a Világ legszebb nőjévé varázsolt."

Hozzád szólok szerelem

Láttalak sétálni nyári estén, megannyi csillag fényében.
Tündöklő árnyékod oly hatalmas volt. Félelmetes. Távoli. Ijesztő.
Nem kerestelek. Nem vágyódtam rád.
Ha vágyódtam sem igazán... Felszínes vágyálom az.
Sőt mi több....
Lemondtam rólad régen. Olvastalak könyvekben, láttalak film vásznon. Elképzeltelek. Álmodtam rólad. Csodáltalak.

Aztán menekültem tőled. Futottam előled, mint sebzett őz, puska dörrenése hallatán.

Volt, hogy az idő felszaggatta néhány sebem, régen szerzett sérülésem..
hiszen...
Érzelmektől kopott farmered én is koptattam már. Sok elnyűtt, gondolt szerelmem rozsdafoltott hagyott finom tapintásu' textiliádon. Akár a lelkemen.
Mily keserves.

Mára ez megváltozott. Kitöröltem minden kínzó emléket. Rád találtam, vagy te én rám.
Érezlek. Átéllek. Teljes valódban teljesültél ki bennem...
És már mesteredként, feltárt titkokkal, precízen formálom, alakítom minden porcikád.
Ahogyan szobrász csu'sztatja végig u'jját az agyagtömbön, mérhetetlen hatalmu' csodát alkotva.

Valentine's Day

Prittiest Valentine's Day is when nothing changes.
When love is not important to buy in stores or demonstrate it with war of gifts.
Prittiest Valentine's Day is just like the other days.
Same look, same feelings, same peace, same love.